A régió biztonsága, beleértve a védelmi kiadások növelésére irányuló elnöki kezdeményezést, a három ország közötti közlekedési együttműködés megerősítése és a transzatlanti kapcsolatok fejlesztése volt a 9. Háromtenger Kezdeményezés csúcstalálkozójának témája. A Vilniusban zajló találkozón Duda elnök ismét a védelmi költségek növelésére szólított fel.
Az Európai Parlament szerdai szavazásán jóváhagyta az úgynevezett migrációs paktumot. Magyarország és Lengyelország régi ellenzői a tervezetnek, most sem egyeztek ki a brüsszeli döntéssel.
Bár a végleges eredményre még sokat kell várni, és sok helyen második fordulóra is szükség lesz, összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az helyhatósági választásokról.
Peter Pellegrini volt miniszterelnököt választották Szlovákia új elnökévé. A szombati választáson a szavazatok 53,12 százalékát szerezte meg. Riválisa, Ivan Korčok a választók 47,87 százalékának támogatását kapta. A választási részvétel 61,14 százalékos volt.
Szerda-csütörtökön Brüsszelben ülésezik a NATO-Ukrajna Tanács, amelyen részt vesz Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter is. A tagországok diplomáciai vezetői ezen a napon emlékeznek meg a NATO 75. évfordulójáról is.
Március 21-én telt le a Tusk-kormány első 100 napja, április 7-én pedig megtartják az önkormányzati választásokat. A választásik kampány és a hatalomátvétel első lépéseinek megtétele után adódik az alkalom az áthangszerelésre.
Donald Tusk miniszterelnök csütörtökön, a Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után bejelentette, hogy Lengyelország és Ukrajna közel áll a megoldáshoz, amely biztosítja, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek tranzitja ne zavarja a lengyel piacot. Ez az ukrán fél szándéka is - szögezte le. Szó esett a létesítendő közös fegyvergyárakról is.
Nagyszabású akciót hajtottak végre a nyomozó szervek radikális eszközökkel, amikor az előző kormányzathoz köthető politikusok és szervezetek, sőt szerzetesrendek épületeiben is tartottak rajtaütésszerű házkutatást.
Ivan Korčok, a kormányellenes ellenzék által támogatott hivatásos jelölt nyerte a szlovákiai elnökválasztás első fordulóját szombaton a szavazatok 42,51 százalékával.
Szimbolikus jelentőségű, hogy a frissen megválasztott magyar államfő első külföldi látogatása éppen Lengyelországba vezetett, ráadásul épp a Lengyel Magyar Barátság Napja alkalmából. Andrzej Duda és Sulyok Tamás, a két köztársasági elnök Szent Kinga városában, a dél-lengyelországi Ószandecen találkoztak.
A visegrádi csoportot alkotó négy ország külügyminiszterei csütörtökön Prágában találkoztak.
- Megvédjük azokat a normákat, amelyeket az Ukrajna elleni orosz agresszió megsértett. Ez a mi prioritásunk" - jelentette ki Radosław Sikorski, a lengyel diplomácia vezetője ma a cseh fővárosban.