Varsói történetek egy történelmi jelentőségű választási kampányban.
Marcin Palade politológussal, választási elemzővel beszélgettünk.
Ezen a héten egy nagyon fontos választás elé nézünk Közép-Európában — Lengyelország dönt a jövő irányáról!
Lezajlott az első, és a jelek szerint utolsó nagy választási tévévita Lengyelországban. A lengyel köztelevizió által rendezett találkozón a listavezető Mateusz Morawiecki miniszterelnök, Donald Tusk, a Polgári Koalíció vezetője, Szymon Hołownia, a Harmadik Út koalíció vezére, a Krzysztof Bosak a Konföderáció képviselője, Joanna Scheuring-Wielgus, a Baloldal alelnöke, valamint Krzysztof Maj, a Pártonkívüli Önkormányzatok jelöltje vettek részt. A vita intenzív volt és kemény, ugyanakkor az…
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter nagyinterjút adott a Magyar Nemzet napilapnak, amelyben beszélt a szlovákiai választási eredményekről, a svéd NATO-csatlakozásról, európai uniós politikai kérdésekről, az Oroszországgal ápolt kapcsolatokról, és az energiabiztonságról, ukrajnai háborúról és a jószomszédi viszonyról.
Noha az első exit-pollok még mást mutattak, vasárnap hajnalra, a szavazatok 99 %-ának átszámolása után kiderült, Robert Fico pártja, a Szmer-Szlovák Szociáldemokrácia (Smer-SSD) nyerte a szlovákiai parlamenti választásokat. Michal Simecka pártja, a liberális Progresszív Szlovákia a második lett, Pelegrini Hlas nevű pártja pedig a harmadik a rekordszerű választási részvétel (68,61%)mellett.
Az Európai Tanács jövő heti értekezletén Lengyelország megvétózza az uniós migrációs paktumot - jelentette be Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pénteki sajtótájékoztatóján, az uniós belügyminiszterek csütörtöki tanácskozásán született előzetes megállapodásra reagálva.
„A média rólunk, mi a médiában. Közép-európai országok és társadalmak képe a nyugat-európai médiában és a valóság” című szimpóziumon a nemzetközi újságírói csapat nemcsak a diagnózist állította fel a közép-európai régiót érintő dezinformációval kapcsolatban, de igyekezett feltárni annak okait, és közösen elgondolkodni a megoldási lehetőségekről is.
Milyen előnyöket és hátrányokat okoz a tömeges bevándorlás? Mi a különbség az ukrajnai tömegek és a közel-keleti bevándorlók között? Lehet-e multikulturális egy társadalom? Melyek a migrációs válság legégetőbb kérdései a határellenőrzéstől a migrációs menekültügyi paktumig? A Wacław Felczak Intézet és a Migrációkutató Intézet közös konferenciáján jártunk.
A KÖLTÖZÉS ÉVTIZEDE - A TÖMEGES IRREGULÁRIS MIGRÁCIÓ KIHÍVÁSAI ÉS TÉTJE EURÓPÁBAN c. konferencia itt követhető az interneten keresztül!
Duda szerint Zelenszkij túl messzire ment szavaival a lengyelekkel szemben, akik messzemenően támogatták az ukránokat.
Amellett vagyok, hogy kerítést építsünk az orosz határon – mondta Mateusz Morawiecki miniszterelnök az Olsztyn Rádiónak adott interjújában.– Megfelelő fizikai akadályt hozunk létre a königsbergi terület [Kalinyingrádi terület] határának teljes hosszában, hogy a lakosaink biztonságban érezhessék magukat – tette hozzá.