Back to top

Cikkek

Az EB szerint Lengyelország nem ültette át teljes mértékben az EU ipari kibocsátási irányelvét.

08.02.2024

​​​​​​​Intézetünk nagy örömmel csatlakozott a Lengyel-Magyar Gazdasági Kamara programjához, amelynek keretében fiatal diákok csoportja látogatott tanulmányútra Varsóba. A Felczak Intézetben tartott találkozón előadás és beszélgetés keretében ismerhették meg a lengyel gazdaság közelmúltját és jelenét.

06.02.2024

​​​​​​​A lengyel gazdák bejelentették, hogy február 9-től egy hónapra lezárják az Ukrajnával közös határátkelőket és több fontos lengyel útszakaszt, hogy így tiltakozzanak az EU és a lengyel kormány ukrajnai mezőgazdasági termékek behozatalával kapcsolatos intézkedéseinek elmaradása ellen.

06.02.2024

"Az uniós csúcstalálkozón megállapodás született. Mind a 27 vezető megállapodott az 50 milliárd eurós támogatási csomagról Ukrajnának az uniós költségvetésen belül" - tette hozzá. - jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács vezetője csütörtökön az "X" platformon.

01.02.2024

ugyanakkor azonnal az Alkotmánybíróságra is küldte azt. Az elnök szerint kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy Mariusz Kaminski és Maciej Wąsik nem tud részt venni a parlamenti vitán.

01.02.2024

Lassan újabb választási kampány kezdődik Lengyelországban. A Központi Korrupcióellenes Hivatal korábbi vezetőinek – Mariusz Kaminski és Maciej Wąsik – ügye, valamint az elnök és a kormány közötti vita hátterében a héten jelent meg a miniszterelnök rendelete a törvényhozás lapjában, amely szerint a lengyelek már április 7-én megválasztják az önkormányzati hatóságokat. "A Jog és Igazságosság (PiS) politikusai elindultak az emberek közé, a kormánykoalíció vezetői pedig a helyhatósági…

31.01.2024

Dánia, Finnország és Új-Zéland a legkevésbé korrupt országok a világon - derül ki a Transparency International legfrissebb jelentéséből. A legrosszabbul teljesítő országok e tekintetben Szomália, Venezuela, Szíria és Dél-Szudán. "A korrupció az egész világon virágzik". - figyelmeztetnek a dokumentum szerzői.

31.01.2024

Ha most lennének a választások, a legtöbb szavazatot már a PO szerezné meg. A lengyel állami közvéleménykutató, a CBOS ebben januárban másodszor kérdezte meg a lengyeleket választási preferenciáikról. A Jog és Igazságosság pártja a két mérés közt határozott csökkenést produkált, a Polgári Koalíció pedig megtartotta, sőt, enyhén növelte a támogatóit.

30.01.2024

A cseh kormány történelmi jelentőségű megállapodást kötött az Egyesült Államokkal: Jana Černochová védelmi miniszter és Bijan Sabet, az Egyesült Államok csehországi nagykövete hétfőn megállapodást írt alá 24 darab ötödik generációs F-35 többfeladatú repülőgép (F-35A Lightning II) megvásárlásáról. Az amerikai gépek a 21. század harmadik évtizedének elején váltják le a svéd Gripeneket. Ez a modernkori cseh történelem legnagyobb fegyverkezési szerződése.

30.01.2024

Vasárnap este ért véget a 32. Ünnepi Segítség Nagyezenkara (Wielkaj Orkiestra Świątecznej Pomocy - WOSP) elnevezésű jótékonysági akció, amelynek fináléján 175 millió 426 ezer 813 zloty (kb. 15,6 mld forint) gyűlt össze , jelentette be Jerzy Owsiak, a WOŚP vezetője.

29.01.2024

A napokban napvilágra került aggasztó magyarországi adatokkal szinte egyidőben jelentek meg friss demográfiai statisztikák Lengyelországból is: folyamatosan csökken a gyerekek száma. 2023 első 11 hónapjának adatai megerősítik a gyászos tendenciát: az elkövetkező években is folyamatosan romlanak majd a demográfiai mutatók. Sajnos a többi visegrádi sem rózsásabb a helyzet.

28.01.2024

​​​​​​​Az Európai Bizottság vezetőjének, Ursula von der Leyennek a profilján egy videó jelent meg a Holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából, amelyben az EB vezetői felolvassák néhány áldozat nevét. Az országos felháborodást azonban a felirat okozta: "Auschwitz tábor, Lengyelország". A lengyel közvélemény az ún. „lengyel haláltáborok” időről időre visszatérő nyugati emlegetése miatt igen érzékeny az ilyesmire.

28.01.2024

​​​​​​​A cseh parlament felsőháza nem hagyta jóvá szerda este az Európa Tanács isztambuli egyezményét, amely a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és visszaszorításáról szól. A régió legszekulárisabb országában, ahol a vallás gyakorlatilag nem játszik szerepet a közéletben, a szavazás pártszimpátiától függetlenül megosztotta a szenátorokat.  

26.01.2024

Az intézetünkben rendezett eseményen ünnepélyesen bemutatták az Intézet 2023-as évét bemutató kiadványt, és megnyitották a visegrádi régióval foglalkozó különleges kiállítást.

25.01.2024

Elfogadta a lengyel kormány azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé tenné a 15 év feletti lányoknak és nőknek az esemény utáni tabletta vény nélküli megvásárlását. A törvény akkor léphet hatályba, ha azt a lengyel parlament, a szejm megszavazza, 15 év alatti lányoknak az továbbra is vényköteles lesz.

25.01.2024

Másodszor is kegyelemben részesítette Andrzej Duda Mariusz Kamińskit és Maciej Wąsikot, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt bebörtönzött képviselőit, akiket kedd este ki is engedtek a börtönből.

24.01.2024