A Robert Fico miniszterelnök egészségi állapotáról szóló jelentések már régóta nem egyértelműek. Csütörtök reggel Robert Kaliňák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes rövid tájékoztatóján arról tájékoztatott, hogy Robert Fico állapota továbbra is nagyon súlyos, de az orvosoknak az éjszaka folyamán sikerült stabilizálniuk őt. A TV Markiza ugyanakkor kórházi forrásra hivatkozva azt állítja, a miniszterelnök egy nehéz műtét után továbbra is életveszélyes állapotban van.
Az elmúlt napokban országszerte több különös tűzeset is történt Lengyelországban – a gyanúsan egyidőben történt esetek felkeltették a hatóságok figyelmét is, és több szakértő azt állítja, hogy egyfajta hibrid háborús akcióról is szó lehet.
Anna Mierzyńska március 6-i cikkével kapcsolatban szeretnénk kijelenteni, hogy a Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet nem "hivatalos partnere" a Visegrad Post portálnak. Attól, hogy a szerző többször megismétli e célzásait a szövegen belül, azok nem válnak hitelesebbé, és nem nyernek igazolást a tényekben.
étfő este egy izraeli légitámadásában találat érte a World Central Kitchen segélyszervezet autóját, amelyben heten veszítették életüket, köztük egy fiatal lengyel önkéntes is. Az esetet követő izraeli nyilatkozatok jókora politikai botrányt kavartak…
Az elnök nem irta alá a gyógyszertörvény módosítását az esemény utáni tablettával kapcsolatban, vagyis ez a fogamzásgátló nem lesz szabadon elérhető a fiatalkorúak számára.
Március 23-án, szombaton, a Magyar-Lengyel Barátság Napja alkalmából izgalmas városi játékot rendezünk a lengyel fővárosban.
Immár másodszor lepték el az agrártüntetők a fővárost, ezúttal azonban erőszakos cselekményekre is sor került – a tüntetők és a rendőrség több alkalommal is összecsapott egymással, a Szejm előtt több tiltakozót őrizetbe vettek.
Kedd este a lengyel elnöki palota területén letartóztatták Mariusz Kamiński volt belügyminisztert és Maciej Wąsik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített politikusait - erősítette meg a varsói rendőr-főkapitányság.
Honlapunkon már elérhetőek a lengyel-magyar együttműködés erősítése érdekében megvalósuló projektek finanszírozására vagy társfinanszírozására irányuló pályázatok
2013 óta az Európai Unió és a tagállamok irregulár
A politikai, gazdasági és szociológiai elemzők és az újságírók kedvelt fordulata volt az elmúlt időben a “Polska B” az “másodosztályú Lengyelország” kifejezés, amely a kommunizmus által leginkább sújtott, elmaradottabb, kevésbé iparosodott, alacsonyabb GDP-t termelő és civilizációs fokon álló lengyel régiókat jelölte. A lengyel miniszterelnök kampánykörútjának egyik állomásán arról beszélt, ezek a különbségek mára elmosódni látszanak.
A holnapi napon rendhagyó, angol nyelvű konferenciát szervez a Felczak Intézet épületében a Warsaw Institute, a Mathias Corvinus Collegium és a Felczak Intézet. A találkozó témája a magyar-lengyel kapcsolatok jelene és jövője lesz.